FN Blog / Budapest Közlekedés Blog / Kertutca Újlipótvárosban
Nyomtatás Betűméret
Kertutca Újlipótvárosban 2009-09-08 12:30:02

Néhány napja befejeződött a Hollán Ernő utca átalakítása. A körút felőli végén kialakítottak egy kertutcát, mely a város egyik legszebb kis tere is lehetne, ha vigyáznának rá az emberek, a kerület pedig takarítaná. Nem szeretnénk, hogy ez a park is lepusztuljon, ezért a kerülethez és a közterület fenntartóhoz fordultunk.


A napokban befejeződött az újlipótvárosi Hollán Ernő utca átalakítása. A munkálatok valamikor májusban kezdtek, a környékbeliek tiltakozása mellett. Az ott lakók a megszűnő (körülbelül 60) parkolóhelyet féltették, ugyanis a Hollán Ernő utca elején eddig autók parkoltak, az úton, a járdán, mindenhol ahol helyet találtak, köztük cikáztak a gyalogosok. Ebből a területből csinált most kertutcát a kerület.

Az alap elgondolás jó, a kivitelezés is tetszik, az egyik probléma, hogy nyár végére készült el, így a városlakóknak csak pár boldog napjuk volt az új parkban, amit –ahogy a képeken is látszik- hétvégén nem takarítanak, pedig a rengeteg gyalogos, ott megpihenő ember sok szemetet termel.

Megkerestem a kerület polgármesterét és az FKF Zrt-t, és arra kértem őket, keressenek valami megoldást arra, hogy az új park rendszeresen legyen takarítva, hogy a következő tavaszig véletlenül se jusson arra a sorsra, mint több száz budapesti park. Válaszukat várjuk.




Cimkék: közlekedés, építés, park, gyalogos, Budapest
7 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

5. Gál Mihály 2009-09-10 11:12:09
3. Rovere!

Én speciel mindig elviszem a következő kukáig a szemetet, elvárható mindenkitől, hogy így tegyen, de mindig lesznek olyanok, akik szemetelnek.

Amúgy a probléma itt az volt, hogy hétvégén a két kertész nem dolgozik, nem ürítik a kukákat sem, amik szombat délbe már tele vannak. A válaszokat majd kiteszem.
4. Gál Mihály 2009-09-10 11:07:36
1. sandor!

Szia!

Köszi a dicséretet. Be kell keményíteni, nincs kétség. Párszor már végignéztük, hogy közpénzből rendberakott terek hogyan válnak semmivé. Ahol lehet ezt meg kell akadályozni.
3. Rovere 2009-09-10 10:28:43
Vigyázni kellene a tisztaságra, nem eldobni a szemetet, ha nincs kuka, akár haza is lehet vinni a kiürült palackokat, papírt. Nem kellene mindig másokra mutogatni, takarítás után kiáltani.
2. Grg 2009-09-09 11:08:42
Ugyan már, a takarítás pénzbe kerül...
1. sandor 2009-09-09 09:20:10
szia,

jo a blogod.be kell kemenyiteni nekik! 10 km t 2 ora alatt megtenni szegeny :)

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Budapest autós, kerékpáros, gyalogos és tömegközlekedése, ahogy én látom.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Budapest Közlekedés Blog

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés